Meztelen szívem

Ez egy nagyon hosszú post helye.
De legyen annyi elég, hogy ma megint bőgtem a 7-es buszon. (Vagy a múltkor az a 12-es volt? Mindegy.)
És pénteken megírjuk a tréninget lezáró írásbelit. És jövő szerdán szóbeli, angolul.
És hiányoztok. És hiányzom. Ha másnak nem is, magamnak.
Vajon ki vagyok borulva?

Esik a hó.
Hogy én ma mekkorát fogok seggelni….

Ma találkoztam az utcán egy lánnyal, aki konkrétan karácsonyfának volt öltözve, a fülbevalója két bazi nagy gömb dísz volt, csak néztem, hogy mi van, talán átaludtam egy másfél hónapot, be vagyok szívva, ő be van szívva, így megváltozott a divat, míg kicsit nem figyeltem oda rá, de nem. Nincs magyarázat.

Szintén a mai naphoz köthető az első céges angol órám, az “introduce yourself” mondattól már egyenesen hányok, tekintve, hogy magyarul sem tudok egy bővített mondattól többet elmondani ebben a témakörben, hát még inglisül. Nem baj, jövő héten tarthatok egy 20 perces prezentációt a globális felmelegedésről vagy a nők szociális helyzetéről napjainkban, tiszta szerencse, hogy ezekben a dolgokban nagyságrendekkel menőbb vagyok. Na persze.

csak valami légüres térbe kerültem. De nyugalom, már dolgozom önmagam és a blog feltámasztásán. Például 5:45 perckor, basszameg.

Tegnap bekommentezett hozzám a Mester, és ajánlott egy csomó gyógyszert, gondolom a lupusomra, vagy passz. Vicodine-al sajnos nem tudott szolgálni, pedig nagy fájdalmaim vannak, le is vagyok pukkanva rendesen. Példának okáért a pénteken elkészült kiesett tömést pótló tömésem szombatra kiesett, nem tudom, hogy ilyenkor mi van, betartottam az utasításokat, ami izgat, az pedig az, hogy vajon újabb 5 ezrembe fog kerülni, hogy pótolja, vagy lesz benne annyi emberség és kedvesség és empátia, hogy ingyen/olcsóbban megdolgozza a fogsoromat. Végülis ilyenkor ki a "hibás" ? Mert én nem érzem magam annak. Szar most ez így, már éppen készültem megírni, hogy mennyire jó fogdokit találtam, akinél gyakorlatilag nem éreztem semmi fájdalmat, bár az is igaz, hogy kb. még másnap reggel is zsibbadt a pofám a szuritól. De akkor ez még folyt. köv. témája, úgy néz ki. Más hírekkel nem tudok szolgálni, a torkom is baszakszik, a fejem is fáj, a fülem is fáj, ez azért meghatározza a kedvem. Még jó, hogy tegnap meglátogatott exer haverem, rá is jöttem jól, hogy olyan keveset vagyok olyan emberekkel, akiket igazán szeretek. Nincs igazság a Földön.

(Bizonyíték.Klikkre nagy lesz.)

 

Az előbb, a monitor előtt ülve egy katica szállt a pofimra, ez volt a hét legkafább momentuma eddig, ki vagyok égve. Reggelenként a vonaton ülve mindig azon gondolkodom, hogy (bár nem vall rám, de) nagyon szeretnék családot már, férjet, gyereket, katicát, annyira vágyom arra, hogy valaki szeressen, jaj...Közben meg úgy érzem, hogy megint nem jó helyen vagyok, el kellett volna mennem innen messzire, messzire. Döbbenet, hogy lassan 24 éves leszek, és még egy normálisan működő kapcsolatom sincs, úristen, talán soha nem is volt. (Az nem nevezhető normálisnak szvsz, hogy 6 év után hetente 1-2 napra talákozunk, aminek a felét átveszekedjünk.) Mindjárt sírok. Most.
Péntek reggelre eltűnt az ingyenes kv gép kínálatából a csokis kávé, amit személyes sértésnek veszek. A továbbiakban kérdéses, hogy fogom átvészelni a napokat
A Mónika show mai részében az egyik exem megkérte a nője kezét, aki igent mondott. Nem akarok róla beszélni. Több szempontból sem.
Nem rajongok PP-ért, de ez valahogy üt most. A zene, a szöveg, a klip is (tudom-tudom, közhely-gyűjtemény, de akkor is). Jáj, kicsi ez a város, túl kicsi.
Amióta tudom, legalábbis kezdem kapisgálni, hogy mi is az, hogyan is működik a számítógép, azóta nem tudom feldolgozni, hogy egyáltalán létezik...A munka amúgy jó, a társaság jó, az ingyen csokis kávé jó, felkelni 5-kor és hazaérni 18-ra nem jó. De hát valamit valamiért. Amúgy boldog vagyok, vagy legalábbis valami olyasmi. (A dolgozó emberek mikor...élnek?)

Kicsit izgultam, hogy talán meggondolták magukat, de nem, holnap kell menni papírokat cüncürgetni, hétfőn pedig kezdődik a tréning, linux és unix és további érdekes nevű dolgok kifulladásig, várom, na. Remélem, hogy majd sikerül legalább 1-2 emberrel megtalálnom a közös hangot, majd kicsit megerőltetem magam, és visszaveszek az antiszocságomból. Meg majd behúzom a hasamat. Gondolom ezeknek meglesz a hatása. Időközben kiderült, hogy 4 ponttal lemaradva csak fizetősre vettek fel a suliba, amiről még halvány sejtelmem sincs, hogy elkezdem-e, túl sok lovat akarok megülni egyszerre, és akkora seggem még nekem sincs. Tehát ez még nyitott. Holnapra kiderül. Csütörtökre Bab egy horgászós-termoszos-plédbe bebugyolálós romantikázást tervezett, én pedig nem vagyok semmi jónak az elrontója. Pénteken étterembe megyünk, a múlt heti mélypont után megint magasan szárnyalunk, jó lenne, ha így is maradna még 40-50 évig. Ma óta (mondhatnám mától) elfojthatatlan vágyat érzek, hogy megnézzem a Batman-összest, legalábbis '89-től kezdve, majd felkerül a karácsonyi listámra a kollekció, amin már természetesen serényen munkálkodom. Tegnap azt álmodtam, hogy Gáspár Győzőéknél vagyok takkernő, úgy érzem, hogy hanyagolnom kellene az alvás előtti bekajálást, csak a bajok forrása.

A szemben lakó kislány két éve még a Rómeó és Júlia cd-t nyomatta orrba-szájba (lehetsz király blabla), múlt héten viszont az üvöltött a hangszórókból, hogy ez egy másik nemzedék, de valami végtelenített playlist formájában, hát csoda, hogy beemózok én is. Ilyenek amúgy ezek a mai fiatalok, csak az én boyband-imádatom konstans, ma is Take That-et hallgattam például, amikor bőgicséltem a buszon hazafelé. Még jó, hogy a Gucci ápol és eltakar.

Bonyolódik a helyzet. Ma jött egy email az OSZK-tól, hogy a pályázatom benne van a top 5-ben, ami JÓ, nagyon JÓ, igen ám, de Debrecenben kedd-szerda körül kerül sor a szerződés aláírására, onnantól pedig 1 évig az övék vagyok, ha hamarabb eljönnék, vissza kellene perkálnom a képzési költségemet, ami 1 millió forint. Tehát problémák: ha még hétfőn el is mennék az OSZK-ba interjúra, akkor se tudna biztosat mondani ugyebár rögtön, úgyhogy szerintem marad ez, ahol bár jobb a fizetés, és közelebb van a lakóhelyemhez, ám nem a szakmámhoz kötődik, amit amúgy szeretek, és ami szerintem kevésbé stresszes, mint informatika témakörben angolul duhajkodni. Ráadásul OSZK, érzed, nem a bivalybasznádi községi könyvtár. Megint ott vagyok, ahol a part szakad, meg kell őrülni, hogy miért nem lehet minden egyszerű és egyértelmű. És akkor még a magyaros mesterképzésről nem is szóltam (aminek az eredményéről még mindig nincs hír, majd jövő héten talán...), az nem tudom, hogy férne bele az életembe, pedig mióta átlapoztam a tantervi hálót, és láttam a kafábbnál kafább tárgyakat a kedvenc tanáraimmal, azóta vágyat érzek az elvégzésére, akár 160 ezerért félévenként. Nem könnyű Lénának lenni, nagyon nem. Na?

Tegye fel a kezét, aki ma hívott engem szám nélkül...Pont lemaradtam róla, most meg gyötör a kíváncsiság, hogy vajh' ki lehetett. Igazából azért érdekes a dolog, mert kizárólag egy ember szokott eképpen keresni engem, de őt a héten elküldtem a faszpicsába a magam bájos módján. Úgyhogy ha TE voltál, még izgisebb a dolog... Tudom, az embereknek vannak igazi problémáik is, de nekem csak ilyenre futja most.
Tisztára nem vagyok normális. De ezt majd kifejtem később.
Ma vettem két pár cipőt, és egyszerűen...nem éreztem semmit. Holnap muszáj kipróbálnom, hogy mi a helyzet a big maccel, különben lőttek a boldogsághormonjaimnak és az imidzsemnek. Izgulok.